Menedék
Folytatásos
Felült az ágyban az öregasszony. Párnákkal volt megtámasztva háta, hogy valamennyire is ülni tudjon. Végóráit járta.
Fésűt kért. Reszketegen, de akkurátusan elkezdte fésülni a haját, nem hagyva ki egy fésűnyi távolságot sem feje vonalán. Mikor végzett a fésülködéssel ölébe vette a könyvet, amit már kikészített a mellette lévő kredences szekrényre.
Rátette kezét miközben elrévedve nézett a falra, mintha bármi érdekeset látna ott.
– Nézd, ott! – szólalt meg, a falra mutatva.
Majd, mint aki álomból ébred elszakította tekintetét az általa falon látott, de mások számára láthatatlan történésről.
– Itt a könyv lányom, megőriztem. Most már a tiéd, teljen benne neked is annyi boldog pillanatod, mint nekem! Tudod menedék volt ez a háború alatt nagyanyádnak, aztán később nekem is. Biztos vagyok benne, hogy számodra is az lesz, hasonló idők jönnek most, csak a körülmények mások – suttogta elgyengülő hangon. Megfogta az ágya mellett álló lánya kezét, hogy rátegye a könyvre. Az öreg és fiatalabb kéz egymáson feküdt a könyv fedelén. A könyv mintha felizzani látszott volna egy pillanatra.
– Köszönöm! –lehelte az ágyban fekvő öregasszony még utoljára majd megadóan lehunyta szemét.
– Én köszönök mindent! – suttogta könnyekkel az arcán a lány.
Nem vette el a kezét, megvárta, míg az eltávozott lélek után itt maradt porhüvely kihűl. 10 perc sem kellett és az anyja keze hideg lett.
– Ennyi az élet! Egyik pillanatban még itt, a következőben már máshol! – futott át rajta inkább érzésként, mint gondolatként.
Fogta a könyvet és gyöngéd mozdulattal betette egy öreg katonaládába.
Nehezen és körülményesen ment az intézkedés a temetés körül. Csak adott időben lehetett a hivatalokat látogatni, voltak helyek, ahová személyesen nem is lehetett menni. Be volt tiltva mindenféle gyülekezés, nem tartózkodhatott több ember egymás közelében. Így volt ez a temetésekkel is. A koporsó mellett egyedül ő állt, a pap is az ajánlott távolságot betartva vezette le a szertartást.
A temetés után csendben, magányosán sétált haza. Az utcák kihaltak voltak, ha látott valakit, akkor annak is maszk fedte az arcát. A távolabbi parkban pár fiatal ült szabadon, maszk nélkül beszélgetve. Épp hozzájuk lépett két rendőr. Távoli szemtanúja volt, hogy arra kérik őket, távozzanak és vegyenek fel maszkot. Az egyik rendőr büntető okmányt kezdett kiírni. A fiatalok, miután megkapták pénzbírságukat méltatlankodva szétszéledtek.
– Igaza volt, nehéz idők jönnek – gondolta miközben belépett az udvar kapuján.
Két kiscica örömmel szaladt elébe. Leült közéjük a földre kicsit, hagy dorombolják őt körbe. Egy ideig a macskák játékának megfigyelésével töltötte az időt.
- Milyen jó is nekik! Szabadon jönnek-mennek, birkóznak! - sóhajtott egyet mielőtt kinyitotta a bejárati ajtót.
Bent csend fogadta és sötét.
Felgyújtogatta a lámpákat majd bekapcsolta a tévét, hogy ezzel ellensúlyozza a csendet, ami az anyja után maradt.
– Holnaptól kijárási tilalmat rendelünk el. Mindenki érdekét ez szolgálja! A lakosság élelmiszerrel és egyéb dolgokkal való ellátásáról még folynak a tárgyalások – harsant fel a készülékből.
Egy gyors mozdulattal csatornát váltott. A következő csatornán egy utcarészletet mutattak ahol a tömeg tört-zúzott maga körül mindent. Lovas rendőrök próbálták fékezni őket.
– Hányas csatornán is van a National Geographic? – töprengett, miközben újabb csatorna villant be. - Nem győzik a holtakat temetni. Tömegsírokba temetik az embereket – adagolta tovább a tévé.
– Feladom! – sóhajtott. Lekapcsolta a dobozt, ami mostanra már tudatmódosító erővel bírt az emberek életében.
Begyújtott a kandallóba, majd a katonaládához lépett.
Kivette a könyvet. Vastag, több száz oldalas lapjait komoly öreg bőrkötés tartotta össze. Végigsimított rajta. Tenyerét jóleső meleg árasztotta el. Mindig is úgy gondolta, a könyvek élnek, csak senki nem tudja.
– Hát itt tartunk! – sóhajtott. Tartogatta, halogatta volna még, de a kíváncsiság és a nyomasztó külvilág hatására úgy érezte elő kell vennie.
– A könyv.
Ez volt a címe.
Felütötte az első lapját.
– A menedék
Első fejezet.
,,Te ki most először tartod ezt a könyvet kezedben, tudd, hogy a legjobb barátod leszek. Veled leszek jóban-rosszban. Nálam megtalálod, amit a könyvön kívüli világ lehet, nem tud megadni számodra. Vár rád a varázslat, a kaland, a könnyek és a nevetés. Egy másik világ kapuját léped most át. Kitöltöm az űrt a lelkedben, megadom az utazás lehetőségét nemcsak térben, de időben is. Bejárhatod a régi birodalmakat, a régi időket, de még a nem létező időket is. Találkozhatsz lelkednek kedves emberekkel, akár lélektársaddal is, de láthatsz külvilágodban nem létező lényeket és csúf lelkű teremtményeket. Megvívhatod csatáid a könyvem lapjain. Átélhetsz ezernél is több halált. Ha külső világod valami oknál fogva rabláncot dobott rád, te ezzel a könyvel szabad lehetsz. Lelked kiterjedhet, fejlődhet, tanulhat. Ígérem, mire leteszed ezt a könyvet szabadabb, szárnyalóbb leszel, mint valaha. És mindazt, mit lapjaim adtak neked, hasznodra fog válni a külvilágban is.
Tiéd lesz a varázslat tudománya, ezt megígérhetem!
Meglátod majd a szellő által borzolt fűzfa ágai közt rejtőző pacsirtát, aki csak arra vár, hogy valaki meghallja énekét. Meglátod majd a napsugarat, ahogy megcirógatja és szerethetővé festi a szurtos képű cigánygyerekek orcáját. Megláthatod és felismerheted a piszkos ruhában, elhanyagoltan járó öregember mögött létező élettörténetet. Felismerheted minden lépted mögött lakozó kibomlani készülő történetet! Még egy nyikorgó bútordarab is mesélni fog neked!
– Akarod-e ezt, kedves olvasó?
Kéred-e a varázsbirodalom kulcsát? – szólította meg a könyv lapjaira vetett betűin keresztül.
– Ha igen, többé már nem lesz visszaút! Én leszek a menedéked és társad a hosszú utadon!
Választod-e ezt kedvesem?" – fejezte be az első fejezetet.
A nyitott ablakon keresztül egy bagoly bús huhogása hallatszott be.
Majd a kapott kulccsal kinyitotta a végtelen varázslatok birodalmát. Választotta a test korlátait meghaladó szabadságot, a menedéket ahol a varázslatok születnek.
Folyt köv.
Az írás a szerző a kizárólagos tulajdonát képezi. Engedély nélküli másolása, bármilyen módon történő felhasználása, vagy sajtótermék általi közlése a szerzői jog megsértésének minősül, amit a törvény büntet.